Egyik kedves fiatal nő páciensem feltett ma egy kérdést a terápiás beszélgetésünk során, amely egyszerre volt szívet melengető és fájdalmas.
Azt kérdezte, hogy hogyan tudja átmenteni a terápiás kapcsolatunk idilljét a hétköznapi életébe.
Az önmagunkról alkotott képünk sokszor erősen negatív irányba hajlik. Ez olyannyira megszokott és szinte természetes lehet, hogy nem is vagyunk mindig tisztában ezzel.
A korábban említett nyári olvasmányok után kicsit az üzleti, vezetéssel foglalkozó irodalom felé kanyarodtam. Most ez a téma tűnt aktuálisnak, mivel párom épp munkát keres, ezért sokat beszélgetünk a lehetőségekről, hogy mi is lenne megfelelő számára. Próbálok segíteni a kérdésben, felelevenítettem, hogy én hogyan kínlódtam ezzel az évek során.
A pszichoterápiás képzésünk alapvetően a kognitív viselkedésterápiára helyezi a hangsúlyt, csak egy kisebb szeletet kapott az első évben a személyközpontú pszichoterápia. Carl Rogers amerikai pszichológus munkássága nyomán alakult ki ez az irányzat a 20. század második felében.
Kérdeztétek, hogy milyen volt az első év a pszichoterapeuta képzésen. Akartam már erről amúgy is írni, úgyhogy most megválaszolom ezt a kérdést itt.
Sokszor elkezdtem már írni itt az oldalon vagy a blogon, de néhány poszt után valahogy rendre elveszítettem a motivációt, és csak görcsösséget éreztem, így nem folytattam az írást. Nem igazán értettem magamat, hogy miért nem vagyok kitartóbb, mikor az életem más területein alapvetően az vagyok.
A napokban fejeztem be Brené Brown Bátraké az erő című könyvét.
Ő egy texasi szociológus kutató-mesélő, akinek többek között a szégyen és a sebezhetőség a fő kutatási területe.
Ha tapasztalt fogyókúrázó vagy, de érdemi sikered mostanában nem volt ezen a téren, akkor olvass mindenképpen tovább, mert lehet, hogy nem jó helyen keresed a kudarc okát. Ha rutinos vagy a témában, akkor valószínűleg sokféle diétát próbáltál, akár ténylegesen jól is táplálkozol már.
A hipochonder szinte az ajtóban, a bemutatkozással egyszerre árulja el a "szenvedélybetegségét".
Mintha figyelmeztetne és felkészítene a legrosszabbra, mielőtt belevág a történetébe: hahó, most nem egy "normális" pácienssel lesz dolgom.
Az előzőekben volt szó arról, hogyan dolgozz fel egy kellemetlen helyzetet, milyen lépésekre lesz szükséged. Ezek közül most a továbblépést nézzük meg egy kicsit.