Mindannyiunknak vannak alapvető érzelmi szükségletei, amelyek már gyermekkorunktól kezdve meghatározzák, hogyan érezzük magunkat a kapcsolatainkban, hogyan látjuk önmagunkat, másokat és a világot.
Ezek az érzelmi szükségletek egyetemesek: minden gyermeknek szüksége van rájuk ahhoz, hogy biztonságos, kiegyensúlyozott személyiséggé fejlődhessen.
A sématerápiás szemlélet ezeket az alapvető szükségleteket jelenleg öt nagy területre osztja:
- Biztonságos kötődés
- Autonómia, kompetencia és identitás
- Reális határok és önkontroll
- Szükségletek és érzelmek szabad kifejezése
- Spontaneitás, könnyedség és játék
Mi történik, ha ezek a szükségletek nem teljesülnek?
Egy gyermek nem tudja saját maga megteremteni mindazt, amire érzelmileg szüksége van. A környezetétől, elsősorban a hozzá közel álló felnőttektől függ abban, hogy megtapasztalja-e a biztonságot, az elfogadást, az érzelmi elérhetőséget, az önállóság támogatását, a megfelelő határokat és azt, hogy szabadon kifejezheti önmagát.
Ha valamelyik alapvető érzelmi szükséglet tartósan vagy jelentős mértékben kielégítetlen marad, az ismétlődő tapasztalatok nyomán maladaptív, vagyis az adott körülmények között érthető, de később már nehézségeket okozó sémák alakulhatnak ki.
A sémák mélyen rögzült mintázatok, amelyek befolyásolják, hogyan látjuk önmagunkat, másokat, a világot és a kapcsolatainkat. Hatással lehetnek arra is, hogy bizonyos helyzeteket hogyan értelmezünk, mit érzünk bennük, és hogyan reagálunk rájuk.
1. Biztonságos kötődés
A gyermek számára alapvető szükséglet, hogy legyenek az életében olyan fontos kapcsolatok, amelyekben megtapasztalhatja a szeretetet, az elfogadást, a biztonságot és a kiszámíthatóságot.
Fontos élmény lenne az is, hogy számíthat másokra, a hozzá közel állók érzelmileg elérhetők számára, és azt közvetítik felé, hogy ő maga szerethető és értékes.
Ha ez a szükséglet tartósan sérül, többféle séma is kialakulhat.
Elhagyatottság – instabilitás
Az az alapvető érzés áll mögötte, hogy a fontos kapcsolatok nem tartósak és nem kiszámíthatók. Az egyén attól fél, hogy akit szeret, el fogja hagyni, eltűnik, meghal, vagy érzelmileg elérhetetlenné válik. Emiatt a közeli kapcsolatokban fokozottan érzékeny lehet a távolodás, a visszahúzódás vagy az elutasítás jeleire.
A háttérben állhat olyan gyermekkori környezet, amelyben a kapcsolatok valóban kiszámíthatatlanok voltak. Előfordulhatott például gyakori költözés, válás, a szülők változó elérhetősége, hosszabb távollét vagy a gondozó elvesztése. Nem feltétlenül szükséges azonban egy konkrét nagy veszteség: az is bizonytalanságot kelthet, ha a gyermek nem tudja kiszámítani, mikor számíthat a számára fontos felnőttre.
Felnőttként ez megjelenhet abban, hogy valaki különösen érzékeny a másik távolodására. Egy rövidebb üzenet, egy lemondott program vagy a partner átmeneti visszahúzódása is könnyen az elhagyás veszélyét jelezheti számára.
Bizalmatlanság – bántalmazás (abúzus)
A séma mögött az a feltételezés állhat, hogy mások előbb-utóbb kihasználják, becsapják, megalázzák, kontrollálják vagy bántani fogják. Ez megnehezítheti a bizalom kialakulását, a másikhoz való közeledést és a valódi megnyílást. Még egy biztonságos kapcsolatban is nehéz lehet teljesen elhinni, hogy a másik valóban nem fog visszaélni a kiszolgáltatottsággal.
A háttérben állhatott valódi bántalmazás, megalázás, kihasználás vagy súlyos bizalomvesztés. De kialakulhat akkor is, ha a gyermek rendszeresen azt tapasztalja, hogy a számára fontos felnőttek nem tartják tiszteletben a határait, becsapják, manipulálják vagy visszaélnek a bizalmával.
A gyermek ilyenkor azt tanulhatja meg, hogy jobb résen lenni, nem túl sokat megmutatni magából és nem teljesen megbízni másokban.
Felnőttként emiatt nehéz lehet elhinni, hogy valaki jó szándékú, és akkor is megjelenhet a gyanakvás, amikor a másik viselkedése valójában nem indokolja azt.
Érzelmi depriváció – érzelemmegvonás
Ennek a sémának az alapélménye, hogy „másoktól úgysem kapom meg azt az érzelmi támogatást, amire szükségem lenne.”
Az egyén úgy élheti meg, hogy nem kap elegendő törődést, megértést, figyelmet vagy védelmet, mert az érzelmi szükségletei mások számára nem igazán fontosak.
Gyakran nem arról van szó, hogy valaki tudatosan azt gondolja: „engem nem szeretnek”, hanem inkább egy mély, nehezen megfogalmazható élményről, hogy „nekem nem jut az, amire másoknak természetesen jut.”
A háttérben gyakran érzelmileg nem elérhető, kevéssé ráhangolódó vagy a gyermek érzéseire kevés figyelmet fordító szülői környezet állhat. A gyermek lehetett fizikailag jól ellátva, miközben az érzelmi szükségletei kevésbé kaptak figyelmet.
Előfordulhat, hogy amikor szomorú volt, nem kapott vigasztalást, amikor örült valaminek, nem volt kivel megosztania az örömét, vagy amikor segítségre lett volna szüksége, a környezetében nem volt igazán érzelmileg jelen senki.
Felnőttként ez ahhoz vezethet, hogy valaki nehezen ismeri fel vagy fejezi ki az érzelmi szükségleteit. Előfordulhat az is, hogy olyan kapcsolatokba kerül, amelyekben ismét kevés érzelmi figyelmet kap.
Csökkentértékűség – szégyen
Az alapélmény gyakran az, hogy „velem valami baj van”, „nem vagyok elég jó”, „nem vagyok szerethető”, vagy akár az, hogy „rossz vagyok”.
Az ilyen sémával élő ember intenzív szégyent élhet át saját tulajdonságai, érzései, szükségletei vagy hibái miatt. Nehezen tudhatja elhinni, hogy akkor is szerethető és elfogadható, ha a másik valóban megismeri őt.
A háttérben állhat rendszeres kritika, megszégyenítés, összehasonlítás, elutasítás vagy olyan szülői működés, amelyben a gyermek hibái és hiányosságai kerültek gyakran előtérbe.
A gyermek azt tanulhatta meg, hogy bizonyos tulajdonságaival, érzéseivel vagy viselkedésével nem elfogadható. Így idővel nem csupán azt gondolhatja, hogy „valamit rosszul csináltam”, hanem azt is, hogy „velem van baj”.
Felnőttként emiatt nehéz lehet elfogadnia a pozitív visszajelzéseket, megmutatnia a gyengeségeit vagy igazán közel engednie másokat. Egy kritikus megjegyzés pedig aránytalanul erős szégyenérzést válthat ki.
Társas izoláció – elidegenedés
Ennek a sémának az alapélménye, hogy „nem tartozom igazán sehova”, „más vagyok, mint a többiek”, vagy „nem vagyok közéjük való”.
Nem feltétlenül az egyedüllétről szól. Valaki társaságban is érezheti magát kívülállónak, és nehezen találhatja meg a helyét egy közösségben.
A háttérben állhat olyan gyermekkori környezet, amelyben a gyermek valóban különbözött a környezetétől, és emiatt kirekesztést vagy elutasítást tapasztalt. Ilyen lehet például a kortársak közötti bántalmazás, kiközösítés vagy tartós kívülállóság.
Az is előfordulhat, hogy a család társadalmi, kulturális vagy egyéb szempontból nagyon eltér a gyermek környezetétől, és a gyermeknek kevés lehetősége van megtapasztalni, hogy hasonló emberekhez tartozik.
Felnőttként emiatt akkor is megjelenhet a kívülállóság érzése, amikor a környezet valójában elfogadó. Az ember ilyenkor nehezen találhatja meg a helyét egy közösségben, vagy automatikusan azt feltételezheti, hogy ő más, mint a többiek.
Miért fontos felismerni a sémáinkat?
A sémák gyakran annyira automatikusan működnek, hogy nem is vesszük észre, milyen belső mintázat alapján reagálunk egy-egy helyzetben.
Előfordulhat például, hogy egy kapcsolatban újra és újra ugyanazt éljük át: közeledünk, majd félünk az elhagyástól; nehezen bízunk a másikban; túl sokat alkalmazkodunk; vagy egy apró visszajelzésből azt a következtetés vonjuk le, hogy velünk valami baj van.
Ilyenkor segíthet, ha megkeressük az ismétlődéseket az életünkben.
Milyen helyzetek váltanak ki újra és újra hasonló érzéseket?
Milyen gondolatok jelennek meg ilyenkor?
Hogyan reagálunk?
És vajon miért éppen úgy?
A sématerápia egyik fontos célja annak megértése, hogy milyen korábbi tapasztalatok alakították ki ezeket a mintázatokat, hogyan jelennek meg a jelenlegi életünkben és kapcsolatainkban, és milyen nehézségeket okoznak számunkra itt és most.
A terápia során fokozatosan lehetőség nyílik arra, hogy új megélések, új tapasztalatok és új viselkedési módok segítségével változzon a régi séma által meghatározott működés, és képesek legyünk felismerni és kielégíteni a valódi érzelmi szükségleteinket.
Az érzelmi szükségletek sorozata
Ez az írás egy sorozat első része. A következő bejegyzésekben részletesebben bemutatom a további alapvető érzelmi szükségleteket, az ezekhez kapcsolódó sémákat, majd a sémamódokat is.
Ha pedig úgy érzed, hogy bizonyos visszatérő nehézségek, érzések vagy kapcsolati helyzetek mögött szeretnéd jobban megértenei a saját sémáid működését, pszichoterápiás keretek között tudunk ezekkel dolgozni.
A sorozat további részei
2. Autonómia, kompetencia és identitás
Hogyan alakul ki az önállóságba és saját képességeinkbe vetett bizalom?
3. Reális határok és önkontroll
Mi történik, ha gyermekkorban túl kevés vagy túl sok határral találkozunk?
4. Szükségletek és érzelmek szabad kifejezése
Miért lehet nehéz kimondani, mire van szükségünk, vagy megmutatni, mit érzünk?
5. Spontaneitás, könnyedség és játék
Miért veszítheti el valaki a képességét arra, hogy önfeledten örüljön, játsszon és egyszerűen jól érezze magát?
Sémamódok – hogyan működünk különböző lelkiállapotokban?
A gyermekmódok, szülői módok, megküzdési módok és az Egészséges Felnőtt működésének bemutatása.