reflux-oesophagus

Reflux kezelése testi és lelki oldalról

A reflux ma népbetegség, nagyon sokan szenvednek tőle, és sokaknak nem is hat az alkalmazott terápia. Én is ebben a cipőben jártam évekkel ezelőtt.

Red Human Face masks

Őszinteség

Hiszem, hogy minden helyzetben azzal teszed a legjobbat önmagadnak és másoknak is, ha őszinte vagy. Mindig.
Akkor is, amikor könnyebb lenne elhallgatni dolgokat, majd csak utólag megmondani, mert azzal elkerülhetővé válnának kellemetlen helyzetek.

A Woman Covering her Ears

Kritika vagy bírálat

Hasonlónak tűnik elsőre a kettő, de ha alaposan megvizsgáljuk, az egyik értünk van, segít, a másik sokkal inkább ellenünk. 

rainy-street-shoes-and-shadows

Lennék már túl rajta!

Amikor egy komoly nehézséggel állunk szemben, szeretnénk kijutni a helyzetből, szeretnénk már magunk mögött tudni az egészet, túl lenni rajta. Magunknak és a másiknak is azt tanácsoljuk ilyenkor, hogy "tartson ki, jobb lesz, vége lesz, túl lesz rajta".

failure-success-lesson

Ha nem mersz lépni, mert félsz a kudarctól

Sokszor irigyeljük azokat az embereket, akik egyszerűen nem enged(het)ik meg maguknak, hogy a félelmeik meggátolják őket bármilyen kisebb vagy épphogy hatalmas lépésben. Ők egyszerűen csak lépnek, amikor úgy érzik. Van bennük félsz, de mégis lépnek egy nagyot, bele az ismeretlenbe.

Cairn Stones and Body of Water in Distance

Lelki ok – tünet – betegség

Ha azt mondom, egy betegségnek lelki oka van, nem jelenti azt, hogy ne vegyük komolyan a tünetek okozta szenvedést, a kellemetlen érzéseket, amik rontják az életminőséget. 
Nem is jelenti azt szerintem, hogy a tünetek csillapításával ne lenne érdemes foglalkozni. 

Men Looking Alike Inside an Office

Sok vagy

Kaptad ezt már így az arcodba: "Te olyan sok vagy"?
Vagy úgy, hogy "sok vagy nekem, nem tudok mit kezdeni veled".
Van, aki rendszeresen megkapja ezt, akár többektől is. És hozzászokik, hogy hát ő sok.

empathy

Idilli kapcsolat

Egyik kedves fiatal nő páciensem feltett ma egy kérdést a terápiás beszélgetésünk során, amely egyszerre volt szívet melengető és fájdalmas.
Azt kérdezte, hogy hogyan tudja átmenteni a terápiás kapcsolatunk idilljét a hétköznapi életébe.

Closeup Photo of Primate

Az énkép két oldala

Az önmagunkról alkotott képünk sokszor erősen negatív irányba hajlik. Ez olyannyira megszokott és szinte természetes lehet, hogy nem is vagyunk mindig tisztában ezzel.