Utálunk "nem"-et kapni. utálunk falakba ütközni, és újabb és újabb verzióját megismerni annak, hogy valami hogyan nem működik. Legyen az párkeresés, üzletkötés vagy bármilyen helyzet, amiben aktívan megoldást keresünk.

A félelmeink sokszor visszatartanak attól, hogy bevállaljunk olyan helyzeteket, amelyek kimenetele kétes és nagy eséllyel kapunk egy pofont. Ez az önvédelem logikus, és sok kellemetlen élménytől óv meg.

Tele van a hétköznapi kommunikációnk "kell" típusú állításokkal. Ilyenekkel, hogy:
Be kell érnem időben a munkába.
Fel kell reggel 7-kor kelnem.
Enni kell adni a kutyának.
Ki kellene vinni a szemetet.
Le kellene már tennem a cigit.

A reflux ma népbetegség, nagyon sokan szenvednek tőle, és sokaknak nem is hat az alkalmazott terápia. Én is ebben a cipőben jártam évekkel ezelőtt.

Hiszem, hogy minden helyzetben azzal teszed a legjobbat önmagadnak és másoknak is, ha őszinte vagy. Mindig.
Akkor is, amikor könnyebb lenne elhallgatni dolgokat, majd csak utólag megmondani, mert azzal elkerülhetővé válnának kellemetlen helyzetek.

Hasonlónak tűnik elsőre a kettő, de ha alaposan megvizsgáljuk, az egyik értünk van, segít, a másik sokkal inkább ellenünk. 

Amikor egy komoly nehézséggel állunk szemben, szeretnénk kijutni a helyzetből, szeretnénk már magunk mögött tudni az egészet, túl lenni rajta. Magunknak és a másiknak is azt tanácsoljuk ilyenkor, hogy "tartson ki, jobb lesz, vége lesz, túl lesz rajta".

Sokszor irigyeljük azokat az embereket, akik egyszerűen nem enged(het)ik meg maguknak, hogy a félelmeik meggátolják őket bármilyen kisebb vagy épphogy hatalmas lépésben. Ők egyszerűen csak lépnek, amikor úgy érzik. Van bennük félsz, de mégis lépnek egy nagyot, bele az ismeretlenbe.

Ha azt mondom, egy betegségnek lelki oka van, nem jelenti azt, hogy ne vegyük komolyan a tünetek okozta szenvedést, a kellemetlen érzéseket, amik rontják az életminőséget. 
Nem is jelenti azt szerintem, hogy a tünetek csillapításával ne lenne érdemes foglalkozni.