Rólam

Dr. Wallinger ZitaDr. Wallinger Zita vagyok, pszichoterapeuta és háziorvos. Szakmai hátterem révén orvosi szemszögből nézem a testi tüneteidet, a kezelésnél pedig a tüneteket és a lelki hátteret egyaránt figyelembe veszem.

Ez a Test & Lélek Doktor.

2003 óta dolgozom orvosként, 2007 óta vagyok háziorvos szakorvos.
2019-ben végeztem pszichoterapeuta szakorvosként a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika és a Magyar Viselkedéstanulmányi és Kognitív Terápiás Egyesület szervezésében. 2023-ban kezdtem el sématerapeuta képzést.

 

1
A testi tünetek vizsgálatára 11 évig az ESG orvosi diagnosztikai műszert használtam. Ezt a módszert ennyi év után el kellett engednem, azóta a hangsúly még inkább eltolódott a testi tünetek lelki okainak keresésére.
2
A gyógyulásban a tüneteken túl a lelki háttér a fontos. Ezért is fordítok kiemelt figyelmet arra, hogy milyen lelki folyamat okozhatja a problémát és hogyan lehetne ezen javítani.
3
Természetesen a tüneteket is kezelni kell, erre számos módszert ismertem meg és próbáltam ki az évek során: pl. biorezonancia, mágnesterápia, AVS, NES és újabban a safe lézer.

Az ESG-t sokat teszteltem magamon. Minden apró, új tünetnél vizsgáltam magam, hogy mit mutat a gép és így mi mindenre használható. Ennek a folyamatnak a részeként elkezdtem tudatosan figyelni a tüneteimet, és az ESG képei alapján kezdtem érteni az összefüggéseket, hogyan hat az aktuális lelkiállapotom a testi tünetekre. A testi tüneteket valóban jelzésként értékeltem és mindig kerestem, hogy mi is a zavar a lelkemben. Így tanultam meg odafigyelni magamra, érteni saját magamat és aszerint cselekedni, hogy éppen mire lenne szüksége a szervezetemnek. A mélyreható változtatás módszere pedig a könyvemben leírtak és a személyközpontú pszichoterápiás elvek lettek.
ESG állapotfelmérés

 

Fontos szerepet kapott orvosi praxisom kezdete óta a túlsúly és az emésztési zavarok problémaköre. Munkatársaimmal több száz ember sikeres fogyókúráját segítettük, követtük és publikáltuk különböző előadásokon, rendezvényeken és a médiában.

Az egészséges táplálkozás, életmód részeként fókuszáltunk a megfelelő étrend összeállításán és kiegészítésén túl az egyén számára ideális mozgásra is.
Életmód változtatás

 

Medikus korom óta érdekelt a pszichológia, így ezen a vonalon haladva született meg a könyvem, a Gulliver, az oroszlán. Ez a könyv olyan elméleti-gyakorlati szemléletváltást mutat be, amely lehetővé teszi, hogy az életünket ne akadályokkal és nehezítésekkel teli kínlódásnak lássuk, hanem könnyedebb és valóban élvezetes életet éljünk, kevesebb kellemetlen tünettel és betegséggel.
Azon dolgozom, hogy eljusson ez a szemlélet azokhoz, akik nyitottak és hajlandóak ilyen módon változtatni a tüneteiken/problémáikon. Ha te is ilyen vagy, akkor várlak szeretettel.
Gulliver, az oroszlán

 


Miért érdemes hozzám eljönnöd?

  • testi-lelki megközelítést kapsz egyszerre a problémádra
  • modern és egyedi módszerek
  • nem kell hónapokat várni a vizsgálatra vagy konzultációra
  • ha sürgős kérdésed van, telefonon is elérsz
  • hangulatos, jól megközelíthető rendelőben várlak
  • elméleti és gyakorlati segítséget adok neked
  • egyedi, átfogó lelki utat mutatok a sikeres változásért
  • megoldásorientált vagyok, de mégis türelmes
  • számomra nincs ciki tünet, sem szégyellnivaló helyzet
  • elfogadó, közvetlen hozzáállás: nekem tényleg bármit elmondhatsz :)

 

A legtöbben emiatt jönnek el hozzám...

1
ismert tünet, betegség, amire sokféle kezelést próbáltak, de nem múlt el
2
szeretné megfejteni és megoldani a tünetei mögötti lelki okot
3
ha nincsen gond, csak kíváncsi, hogy tényleg minden rendben van-e
4
nem akar különböző vizsgálatokért hónapokat várni



Számodra mi lenne a megfelelő?

Ha tudni szeretnéd...

mit tegyél az aktuális panaszod javulásért, akkor az Első konzultáció lehet neked a megfelelő.

Ha a testi panaszod terhel...

ami fáj, nem múlik, és az érdekel, hogy minél hamarabb tűnjön el, akkor ez lehet érdekes neked: Tüneti kezelés

Ha úgy érzed...

megrekedtél életed egy pontján, de még nem akarsz konzultációra jönni, viszont olvasni szeretsz a témában, akkor ezt ajánlom első lépésben neked: Gulliver, az oroszlán

 

Ha nem tudsz dönteni, vagy bármilyen kérdésed van

írd le néhány sorban a problémádat és megírom, mit javasolnék neked:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Vagy fel is hívhatsz az alábbi telefonszámon a kérdéseddel:
06-70-2525-962

Bejelentkezés konzultációra

Dr. Wallinger Zita - Test & Lélek Doktor: a testi-lelki egészség gyakorlata

Értesülj időben a friss tartalmakról,
a testi-lelki egészség újdonságairól

Kapcsolat

Dr. Wallinger Zita

  1122 Budapest,
Maros utca 38.
Földszint 4-es ajtó
(4-es kaputelefon).

  +36-70-2525-962

  info@wallingerzita.hu

  Oldaltérkép

A Facebookon...

Copyright © Wallinger Zita - All Rights Reserved!   |   Developed & Hosted by Selfmed.pro   |   Oldaltérkép   |   ÁSZF   |   Adatvédelem   |   Adminisztráció