Az önmagunkról alkotott képünk sokszor erősen negatív irányba hajlik. Ez olyannyira megszokott és szinte természetes lehet, hogy nem is vagyunk mindig tisztában ezzel. A negatív énkép olyan, mintha saját tulajdonságaink közül a kép fókuszában azok lennének, azokat látnánk nagynak és élesnek, amiket rossznak, szégyellnivalónak találunk magunkban. A pozitív tulajdonságaink ezzel szemben a kép hátsó, távoli részén helyezkednek el, meglehetősen életlen, homályos foltokként.

A negatív fókusz minden nap önmagát erősíti, szinte keresi a lehetőségeket, amivel bizonyíthatja, hogy mennyire jogos ez a negatív kép. Ez kb. úgy jelenik meg a gyakorlatban, mintha lenne egy listánk tele a negatív tulajdonságainkkal, ezt hordanánk minden nap a zsebünkben, és a különböző élményeknél húznánk egy strigulát, amint az egyik negatív tulajdonságunk felbukkan. 

Mondok egy példát: sietsz a munkába reggel, megbotlasz a lépcsőben, majdnem elesel, húzod magadban a strigulát, hogy már megint milyen ügyetlen vagy. Sietsz, mert késésben vagy, mint általában reggelente, mivel képtelen vagy időben elkészülni - strigula. De hiába sietsz, a villamos az orrod előtt megy el. Persze, hogy veled folyton ez történik, olyan szerencsétlen vagy. Strigula. Beérsz a munkahelyedre, de már elkéstél, hiába rohantál, sőt kicsit le is izzadtál, amit nagyon szégyellsz. De te ilyen szánalmas vagy, aki nem elég, hogy képtelen pontosan betartani az érkezési időpontot, de még ilyen kínosan izzad is. Strigula, strigula. 

Ehhez társul az a jelenség is, hogy a negatív fókuszú énkép nem tud mit kezdeni a dicséretekkel, az elért sikerekkel. Nem illik a képbe. Sőt, olyannyira zavaró számára, hogy azonnal el kell hessegetnie magától. 
Ezt tapasztalhatod akkor, amikor - most másik oldalról nézve - például megdicsérsz egy negatív énképű egyént. Az illető nem tud mit kezdeni az információval, és gyorsan elveszi a dicséret pozitív tartalmát, hogy ne lehessen igaz. Ezenfelül akár olyan információkat pakol a válaszba, amik egyáltalán nem relevánsak a dicsérethez, ezzel is igyekszik elvenni a mondat pozitív jelentését. 
Példa: 

• ​Nagyon csinos rajtad ez a ruha! 
  
• ​Ja, ez a póló? Ááá, múlt nyáron vettem még leárazva, azóta kicsit ki is nyúlt már.
  

A negatív énképű egyén hiába ér el sikereket, hiába értékelik, ismerik el, keresni fogja és meg is fogja találni azt az 1 darab kritikát, amiben épp nem dicsérik, és az  marad meg benne. Ettől aztán persze tovább erősödik a negatív képe. 

Pozitív gondolkodás

A negatív fókusz látszólagos ellenkezője a pozitív gondolkodás, és így sokszor tévesen a negatív énkép feloldására használják. A pozitív gondolkodás esetében az előnyös tulajdonságokon van a fókusz, a helyzetek kellemetlen mivolta helyett az számít, hogy mi ebben a jó, az előnytelen tulajdonságainkkal pedig ne foglalkozzunk. Ne gondoljunk a rosszra, mert azzal csak erősítjük azt.
Ez a gondolkodás szintén torzít. Sőt, ez nekem még rosszabb. Itt nemcsak arról van szó, hogy nem veszünk tudomást a negatív oldal létezéséről, hanem az is baj, ha egyáltalán eszünkbe jut egy-egy rossz érzésünk, gondolatunk. Ez önmagunk szándékos tagadása. 

Az ideális énkép

Nem szedhetjük szét önmagunkat, hogy csak jó vagy csak rossz oldalunk létezik, és csak arra figyeljünk. A cél inkább az, hogy árnyaljuk ezeket a torz képeket. A negatív önkép egészüljön ki a pozitív oldallal, és a torzított fókusz szélesedjen annyira, hogy mindkét oldal beleférjen. Lásd a teljes énedet. 
Van egy csomó előnyös tulajdonságod és ezzel együtt egy csomó kevésbé előnyös is. A harmonikus élethez mindkét oldal ismerete és elfogadása szükséges. Kell, hogy tudd, milyen is vagy, és talán még fontosabb az, hogy békében élj ezzel a színes és vegyes képpel. 
Az éned előnyös és előnytelen oldalára egyaránt szükséged van. Boldogulni és haladni az előnyeiddel fogsz tudni elsősorban, de a korlátaid segítenek pontosítani az utadat. 

Kép: innen